Csak ült a Duna partján
. A bágyadt tavaszi nap próbálgatta erejét, néha megcsillant a lassú víztömeg millió taréján. Ő meg csak ült, révedezve nézte. Pislogni is elfelejtett. A ráncok közepén ülő szemeiben néha visszatükrözött a víz. Nézte, nézte a vizet.Ugye, milyen csodálatos pillanat? Az ember kicsit szégyenkezik, mintha benyitott volna valakinek a hálószobájába, az intimitásába, belepillantott a lelkébe úgy, hogy engedélyt sem kapott rá. Mégis magával ragadja a csoda, a mozdulatlanság, a távolság, amit a szemek sem fognak fel, csak az elme képes átfogni. És ez a csoda rongyokba burkolva ült. Szakadt, koszos göncökben. Két koszos szatyorba sűrített élet, minden vagyona ennyi. Ő ült, én rohantam. Ő meglátta a Dunát, én elrobogtam mellette. Ha nem kapom el a pillanatot, észre sem veszem, milyen szépen ébred a világ. Hogyan telik meg színnel, napfénnyel, melegséggel.Hol az igazság? Vajon én mit pakolnék két szatyorba, ha annyi volna az életem? Nem tudom. De azt igen, hogy le tudnék ülni a Duna partjára. Tudnék emlékezni, tudna fájni. És bizonyára észre sem venném a nőt, aki elrobog előttem, akinek megadatott, hogy benne maradjon az élet lüktetésében.Félelmetesen valós pillanat volt. A csoda is tud félelmetes lenni.
sztez
A négy gyertya
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek. Azt mondta az első : ÉN VAGYOK A BÉKE! De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni... Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra. A második azt mondta: ÉN VAGYOK A HIT! Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem... A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: - ÉN A SZERETET VAGYOK! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám... Ezzel ki is aludt. Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott: De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké...! Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. ÉN VAGYOK .A REMÉNY! A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit. Soha ki ne aludjon bennünk a REMÉNY!
sztez
Mond hogy maradjak !
Ha kérdeznéd, hogy hiányzol-e?
Azt válaszolnám nem..!
Nem hiányzol.. nem gondolok
Rád.. csak ha lélegzem..
Ne hidd, hogy Szeretlek!
Csak Érted dobban a szívem..
Ne hidd, hogy vágyom Rád..
De Te vagy az Életem..
Ha itt állnál előttem..
Nem kérnék semmi mást Tőled.
Csak, hogy egy utolsó percre.
had legyek még veled
Egy utolsó perc.. csak állnék némán.
. nézném a szemed
Mellkasodra szoritanálak ,
s hallgatnám ahogy dobban a szíved
Megfognám a két kezed..
Csak szorítanálak magamhoz erősen
Miközben egy könnycsepp a ,
szívemből a földre lecsöppen...
Nézném ahogyan elsétálsz..
. S még hátra sem nézel...
Csak mész tovább..
kezedben az Én szívemmel...
Mondanám ,ne menjél szívem,
De torkom ősszerándul,
Érzem ,érzed ,maradnál ,
Csak mondanám ,de hiába ,
Nem jön ki szó számon
Hiába nyújtom kezemet,utánad.
S könnyeik peregnek,.hiába .,
,Ez volt sorsunk ,,mondanák,
De nem igy van ,szívek őrzik,lángját ,
Hogy talán majd egyszer..
Agyam mondja,, most Várlak ,
és szíved felel Igen ,.
Vagy csak álom ..
sztez