HUNPRESSZ

VILÁG KIRÁLYA, MAGYAROK ŐSKIRÁLYA

VILÁG KIRÁLYA, MAGYAROK ŐSKIRÁLYA 

A Biblia szerint Noénak három fia született: Sém, Hám és Jáfet. Hám fia volt Kús, aki nemzé Nimródot, aki hatalmas birodalmának kezdete volt Bábel, Erek, Akkád és Kálnék, a Sineár földén. Noha a ma sumíroknak nevezett nép által lakott birodalom egykori királya, Nimród, a magyar hagyományban mint őskirályunk szerepel, sokáig szinte semmit sem lehetett tudni róla. Nimród király nyomába eredünk a téma kutatóinak segítségével. 

Először Gönczi Tamással beszélgettünk, a Nimród gyűrűje című könyv szerzőjével, aki elsősorban a szájhagyomány oldaláról foglalkozik a kérdéssel. 

- A Nimród tradíciót legjobban a szóhagyományon keresztül lehet megközelíteni. Nagyon érdekes, hogy az erdélyi területeken maradt fenn belőle majdnem az összes Nimród emlék. 

Egyre többet beszélünk az Árpád-házról. Szakrális királyainkkal korábban csak történelmi szempontból foglalkoztak, és nem törődtek a mitológiai hagyománnyal, holott a kettő csak együtt ad teljes képet. Kézai mester szerint az Árpád-ház legelején Nimród király áll. Azért írhatott róla, mert az ő korában még élő hagyományon keresztül bontja ki ezt a kérdést, bizonyára a népi, és nem az egyházi hagyományon keresztül foglalkozott a kérdéssel, tehát a magyar néphagyományon keresztül találta meg Nimródot, az őskirályt. 

A hagyomány szerint a magyarok őskirálya a Turul nemzetségen keresztül az Árpád-házban hagyományozódik tovább. 

- Meglepő, hogy egy karizmatikus magyar királyi család, az Árpád-ház legelején egy mitikus király áll. 
- 
Ha ehhez még hozzátesszük az Erdélyben szórványban található hagyománytöredékeket, akkor azt is látjuk, hogy ez az őskirály magyarul beszélt, és egyúttal a világ királya is volt. A világ királya ezek szerint a magyarok királya. 

Időtlennek tűnik ez a hagyomány, mert nem tudjuk, hogy a mítosz mikor találkozott a történelemmel. Nem tudjuk hitelesíteni, hogy mikor élt a mitikus Nimród király. Azt viszont tudjuk, hogy az Ószövetség említést tesz Nimródról. A magyar és az ószövetségi hagyomány azonban csak a nagy király nevében egyezik meg. Az ószövetségi Nimród kora viszonylag pontosan behatárolható, a magyaré biztosan korábbi, de pontosan nem ismert. És ami még érdekesebb, egyedülálló a világban, az, ami a magyar mítoszokban az Árpád-háznál történik: a mítosz belép a történelembe. Ha az európai királyi dinasztiákat nézzük, látjuk, hogy próbálnak mitikus gyökeret találni királyi családjaiknak, a mi néphagyományaink pedig Nimród őskirályunkig vezetnek, aki jó szándékú, megbecsült király. 

- A Bibliában azonban negatív személyként jelenik meg Nimród. 

- Az Ószövetség csak megemlíti, többé nem tér vissza rá, nem tesz hozzá, nem foglalkozik vele részletesen. Az ott megrajzolt kép feltűnően különbözik a mi Nimródunktól: a mi hagyományunkban jó szándékú, óriás király, aki a világ első királyságát alapítja meg, dinasztiát alapít, de semmiképpen sem olyan, mint az Ószövetségben: akarnok, zsarnok. Benedek Elek érdeklődését is felkeltette ez a különbözőség. Felvetette, hogy a magyar mesekincsben és mitológiai hagyományban fellépő Nimród lehet, hogy nem azonos az ószövetségi Nimróddal, illetve lehet, hogy azonos, de valamilyen ok miatt különféle megítélés alá esik. Elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy az ószövetségi király időeltolódás kapcsán a korábban már létező Nimródnak csupán egy későbbi reflexiója. 

- Csillagmítoszaink szerint Nimród a csillagok felett jár, mint vadász, de az Ószövetségben is az olvasható, hogy kezde hatalmassá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród. 

-Nagyon érdekes, hogy a magyar mitológiai hagyományban mint vadász nem jelenik meg, a mesehagyományban viszont igen. Ismeretes Hunor és Magor vadászata, de itt már az aranyszarvassal is találkozhatunk. Úgy mondanám, hogy az időrendi sorrend a következő: mese, mitológia, történelem. A mese gyökerei vezetnek a legrégebbre. Ha lefejtjük a mitológiát, akkor megmarad az ősmese, ott viszont megjelenik a vadász. A magyar mese tehát őrzi ezt az őshagyományt, valamint azt, hogy az őskirály magyarul beszél. 

Nagyon érdekes, hogy az ószövetség szerint a vízözön előtt a kultúra nyelve Nimród nyelve volt. Bábel-toronyának építésénél veszti csak el az emberiség, a gondolkodó kultúrréteg, a nyelvét. Milyen érdekes, Nimród nyelvét beszéli a kultúrréteg, viszont a mi mesehagyományunk kapcsán Nimród nyelvét beszéli az Árpád-ház! 

Van tehát egy nimródi ősmese képünk. Minden, ami ezzel kapcsolatban fennmaradt, lejegyeztem, és mintegy mitológiai világörökséget, összekapcsoltam egymással. Felhasználtam Kerényi Károlytól kezdve Hamvas Béláig mindent, ami a tradíciókkal kapcsolatban fellelhető, és próbáltam összekapcsolni a Nimród hagyománnyal. Így találtam meg Nimród gyűrűje néven, hogy valamikor volt egy egységes hagyományunk, az elején Nimróddal, mint őskirállyal, és ez a mitológiai örökség köszön vissza az aranyszarvasban, az Árpád-házban, szerepe megcsillan a pálosoknál, a Pilis esetében, mint szakrális helynél és még sorolhatnám. 

Ősi hagyománykincsünk a világ első nyelvére, az ősnyelvre is utal, ami kapcsolódik a magyarsághoz, fontos kihangsúlyozni a hitelesség kedvéért, hogy nem tudni még, milyen szinten. Hiszen egyelőre csak töredékes információk vannak a birtokunkban. Ezeket az egyezéseket kapcsolom össze, ezért nagyon nehéz megmondani az ősnyelv és a magyar nyelv kapcsolatát, de hogy van kapcsolat, az biztosnak látszik. 

- A Biblia szerint Nimród építteti Bábel tornyát. 

- Említésre méltó, hogy ősmese kincsünk is toronyépítőként említi, de az Ószövetséggel ellentétben nem úgy, aki azért épít tornyot, hogy onnan támadjon, hanem azért, hogy minél közelebb legyen az Égi Királysághoz. Nem Isten ellen támad, hanem Istent, a Fényt akarja megismerni. Érdemes emlékeznünk arra, hogy őseink mindig a magaslatokra jártak imádkozni. Az ősi magyar hagyomány kerek tornyai karcsúak, de magas voltak, és azért imádkoztak a magasban, hogy közelebb legyenek Istenhez 

Érdekes, hogy a Tündér Ilonáról szóló meséinkben fennmaradt egy olyan, miszerint Tündér Ilona egy torony tetején él, mint tündér királylány, így legközelebb van a Naphoz. Ez azt jelenti, hogy Nimród egy nagyon régi napmítosz örököse. Ez pedig, elvezet minket a Pilissel való kapcsolathoz: ez az úgynevezett fehér (fény kereszténység vidéke, ami hajdanán az Árpád-házi királyok szakrális központja volt. Egyre többen jutnak arra a következtetésre, hogy a Pilis koronázó székhely volt, így nyilván szoros kapcsolatban kell lennie az őskirállyal. Nagyon régi, archaikus hagyománykincsek öröklődtek a Pilisben. Hiába telepítettek be bárkit, érdekes módon minden nép átörökítette ezt az őshagyományt. Mesehagyományunk szerint az ősi óriáskirály - aki sziklákat képes emelgetni palotája a Pilisben van. 

- Több kutató az Orion csillagképet Nimróddal azonosítja. 

- Jómagam a szóhagyomány oldaláról foglalkoztam Nimróddal, így csak ilyen szempontból tudok bármit is mondani ezzel kapcsolatban. Feltűnő, hogy a mi mitológiánkban, eltérően másokétól, az Orion nekünk nem tájoló pont, hanem otthon. Orion az otthona Nimród királynak, otthona Csaba királyfinak. Égi otthon, égi központ. Nálunk nincs kapcsolata az egyes földi helyekkel olyan direkt módon, mint például az egyiptomi piramisoknál megfigyelhető. Az Orion az egész világon egyfajta kijelölő pont. Különös a viszonyunk hozzá. A fényes otthon és az úgynevezett fehér kereszténységünk között kapcsolatot kell feltételeznünk, ez utóbbi az Árpád ház kihalásával megszűnt. (Ismeretes, hogy a fehér kereszténység se nem római, se nem ortodox, hanem speciálisan magyar volt, és a fénymítosznak fontos szerepe volt benne.) 

- Mi az oka annak, hogy gyakorlatilag nincs írásos emlékünk Nimródról? Kézain kívül mások miért nem írtak róla? 

- Bábel tornyának építése előttről egyetlen írásos emlék maradt fenn, amiben kultúrhéroszként említik Nimródot, aki írást, tudást, hitet adott a népnek. 
Első hallásra talán hihetetlennek tűnik, de a valóság mégis az, hogy a nem írott hagyomány sokkal hitelesebb, mint az írott. Az írott átpolitizálható, manipulálható. Gondoljuk el, hogy amikor a nagymama mesél az unokájának, akkor csak azt adja tovább, amit ő hallott a nagymamájától, tehát sokkal tisztább forrásnak tekinthető. 
Kivétel nélkül a vallásalapítók csak verbális hagyományt hagytak hátra, amit csak később írtak le. Nem véletlen például, hogy Buddha kifejezetten ellene volt annak, hogy lejegyezzék szavait. A kimondott szó a legfontosabb, és éppen ezért is érdekes, hogy csak a verbális hagyományban van meg a Nimród-emlék. 

Hadd mondjak egy példát! Amikor gyűjtöttem az anyagot a könyvemhez, találkoztam egy alföldi parasztasszonnyal, aki elmesélte amit generációkon átmeséltek a családjában, hogy Nimród gyűrűje létezik, Nimród halálával nem ment az égbe, hanem Attilához, majd Árpádhoz, végül fehér atyákhoz került. Az egyszerű parasztasszony nagy valószínűséggel nem látott pálos atyát és nem tudta, hogy ők a fehér atyák. 

Valószínűleg nem olvasott Attiláról és nem biztos, hogy ismerte az Árpád-ház történetét, de azt minden bizonnyal állíthatjuk, hogy nem volt tisztában a pálos rend és az Árpád-házi királyok kapcsolatával. Nagy hatással volt rám ez a történetet, ami jól példázza, hogy mi a hagyományátadás legtisztább módja, és éppen ez teszi hitelessé Nimród őskirályunk létét. 

sztez

...............................................................................................................

ŐSEINK "SZENT" ÁLLATAI: A TURUL ÉS A GRIFF

ŐSEINK "SZENT" ÁLLATAI: A TURUL ÉS A GRIFF 
 
A turul 

A turul kétszer játszik szerepet őseink hiedelemvilágban. 

1. "Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében - olvassuk Anonymusnál - Ügyek... nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu-mogyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg héja-forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.". A Budai Képes Krónika szövegében a középső rész így hangzik: "Álmos vezér anyjának álmában egy héja-forma madár jelent meg, rászállott és ettől teherbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ezért történt, hogy ágyékából dicső királyok származtak". Emese gyermeke test és vér szerint az apáé volt, Ugek vezéré, aki maga is a Turul nemzetségből származott. Az álomban érkező turul a közvetlen ős, csak ennek az apaságnak az érvényét erősítette meg, és azt, hogy az utód az apánál különb, a régi ősre hasonlító, de annál nagyobb hatalmú fejedelem lesz. A belső-ázsiai népeknél a víz szimbóluma a hatalmat jelöli. Egy tipikus dinasztikus eredetmondával van dolgunk, melynek lényege, hogy a születendő utódokat már előre magasztalja, és fényes jövő jósoljon egy még nem létező dinasztiának. 

2. A turul második szerepe a honfoglalás legendájában van. E szerint a magyarok fejedelme még a levédiai tartózkodásuk idején azt álmodta, hogy hatalmas sasok támadták meg az állataikat és kezdték széttépni azokat. Az emberek megkísérelték megtámadni őket, de nem sikerült, mert mindig máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors, bátor turul és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva, a többi sas elmenekült. Ezért elhatározták a magyarok, hogy máshová mennek lakni. Elindultak Attila földjére, melyet örökül hagyott rájuk, de az utat nem ismerték. Ekkor ismét megjelent a turulmadár, s a fejedelem fölé szállva lekiáltott neki, hogy kövessék őt, míg el nem tűnik a szemük elől. Az álom után nem sokkal dögvész ütött ki az állatok között, s a mindenfelé fekvő tetemeken lakmározó keselyük közül egy arra repülő turul a magasból lerúgta az egyiket. Ezek után felismerve az álmot e jelenetben, az összes magyarok felkerekedtek és követték a turult. Ahol a madár eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, majd ekkor ismét előtűnt, újra követték minden népükkel együtt. Így jutottak el Pannóniába, Attila egykori földjére. Itt aztán a madár végleg eltűnt szemük elől, ezért itt maradtak. Ennek a mondának a valóságos alapja az, hogy a magyarok anélkül, hogy tudták volna valóban addig vonultak Európában nyugat felé, amíg a kerecsensólyom - a turul - fészkel. A múlt, a történelem igazolta, hogy a Turul-mítosz eltűnése - az Árpád-ház kihalása - indította meg a magyar önállóság megszűnését. 

A madarak szerepe őseink hiedelemvilágában 

A hun, a belső-ázsiai török és a magyar népművészetben fontos szerepet játszanak a madarak. Ezek közül legismertebb a kerecsensólyom (Falco cherrug) - a kutatók egy része e madarat határozta "turulnak" -, az altaji havasi sólyom vagy turul (Falco rusticolus altaicus), a szirti sas (Aquila chrisaetus), a szakállas keselyű (Gypaetus barbarus) és a fakó keselyű (Gyps fulvus). Maga a "turul" szó török eredetű (togrul, turgul=vadászsólyom, illetve "kiváló tulajdonságokkal rendelkező, kedvenc ragadozó madár&quot. 
Sólyom-ábrázolást találunk egy Noin-Ula-i szkíta szőnyegen, az issziki halomsír egyik halottjának övén, egy Kr.előtti 1200-ból származó mezopotámiai kődoboz tetején, egy Kr.utáni II. századi párthus király szobrán, egy VII. századi szászánida ezüsttálon és még sok tárgyon. Ott találjuk a hunok címerein, az avarok szíjvégein (keceli lelet), a honfoglalás kori rakamazi tarsolylemezen, hajkorongokon, gyűrűkön és a magyar királyok első címerszerűen ábrázolt szimbóluma is a turul volt. A magyar nyelvben három szó van, amely a sólyomra és a sólyomkultuszra utal: a "kerecsen", a "zongor" és a "turul". A középső a Zsombor férfinévben él tovább. Krónikáink után a "turul" szó - név - hosszú időre feledésbe ment, illetve el kellett felejtenünk. Csak a XIX. században került ismét elő őstörténetünk e fontos jelképe. 

This image has been resized. Click this bar to view the full image. The original image is sized 535x600. 

Akár a kerecsensólymot, akár az altaji havasi sólymot tekintjük turulnak - a vita eldöntése a szakemberek dolga - a turul a legjobb solymászmadár, de nem olyan ritka, hogy még senki nem látott volna olyant. Van bizonyos misztikus vonása, ami fantomszerűvé teszi, ezért válhatott az egykori hús-vér, létező madárból szimbólum. 

A turul volt az eszményi, a hibátlan, a győzhetetlen, vagyis az isteni. 

Ezért lehetett a magyarok uralkodóinak jelképe, majd így lett újra a Turul-legenda feledésével, a Turul-család kihalásával megint solymászmadár. Így szállt vissza közénk, és lett kerecsen-, vagy talán altaji havasi sólyom, egy olyan madár, amelyik létezik, mert sólyom, de nem létezik, mert füles sólyom nincs (Dúcz László). 
Ősi magyar népmesénk hőse egy "isteni madár", amely kiszabadítja a Napot, feleséget is szerez magának és a mese végén király lesz. Népmeséinkben egy embert magasba emelő turulmadár alakja is előfordul, amelyet repülés közben etetni és itatni kell; ezt örökíti meg a nagyszentmiklósi 2. számú korsón látható madár, amint karmai között egy nőalakot ment ki a rabságából. Ha a magasba emelt alak férfi, - mint az 5. számú korsón, - akkor a madár a hős társa, aki a társai által cserben (az alvilágban) hagyott hőst segíti vissza az emberek világába, hogy ott visszaszerezze az elrabolt menyasszonyát és az őt megillető trónt. 

Népművészetünkben is ott van a turul, egyre inkább háttérbe húzódva, pedig a turul a magyarok ősi, feledésbe merült hitvilágának máig fennmaradt főszereplője. 

This image has been resized. Click this bar to view the full image. The original image is sized 702x600. 

A griff 


A griff biológiailag két állatból van összetéve: egy ragadozó madárból és az oroszlánból. E nagy "madár", illetve mitikus lény biológiai őse az ázsiai sztyepvidéken élő 13 sasfajtából, 9 keselyűfajtából és 9 sólyomfajtából, valamint az ázsiai oroszlán (Panthera leon persica), a szibériai tigris (Panthera tigris altaica) és az afganisztáni tigris (Panthera tigris virgata) létező alakjából alakult ki. A griffekről Európa a Kr.előtti V. században Hérodotosztól szerzett tudomást, feltehető, hogy Hérodotosz Ariszteásztól vette ismereteit. Ezen híradások szerint "a griffek a belső-ázsiai szkíták földjén ( túl eső hegyekben őrizték az aranyat". 

A későbbiekben Ktésziász, Aiszkülosz és Aelian is írnak a kínai krónikák "szárnyas tigriseiről". Ott találjuk a "szárnyas tigris" ábrázolását az altaji szkíta leleteken, a hunok, a szkíták és az avarok fémjein és textiljein, a magyar királyi jogaron, a koronázási palást szélén, az Árpád-kori magyar pénzeken. A török és perzsa emberek a griffet - a szimurgot - és a többi "összetett állatot" sohasem tartották valódi lényeknek, mert tudták, hogy ezek a fejedelmek és a királyok jelképei, jelvényei. Valamilyen tévedés folytán Kézai Simon is krónikájában a griffek lakhelyét a "szkíták földjére" teszi. 

This image has been resized. Click this bar to view the full image. The original image is sized 750x416. 

A középkori irodalomban a griff "szörnyként" jelenik meg, ugyanakkor a belső-ázsiai állattartó népek griffje jóságos, bölcs és segítőkész. Az ordoszi bronzok és más hsziungu ábrázolásokon gyakori a szarvasra lecsapó griff, de ugyanez jelenik meg a nagyszentmiklósi 2. számú korsón. László Gyula írja, hogy "szinte úgy hat Nagyszentmiklós, mintha a Kínától a Kárpát-medencéig terjedő eurázsiai műveltség és művészet időtlen jelképe lenne". Kézai Simon így ír a griffről: "Ama pusztaság hegyeiben (Szittyaország) kristály található, és a griffek fészkelnek ott és ott költik ki fiókáikat a legisfalk madarak, melyeket magyarul kerecsennek hívnak". 

Megjelenik a griff a magyar népművészetben. Az egyik változatban fokozatosan követhető a ragadozó madár ábrázolásától a füles madáron, a griffen, az oroszlángriffen keresztül az oroszlánig. A másik változatban főisten ábrázolásaként, fejedelmi nemzethősként és táltosként ábrázolják. A Fehérlófia mesetípus 58 magyar változata közül 17-ben megjelenik a griff, a "nagymadár", amely oltalmazza a hőst. Ez a madár igen nagy, hegytetőn vagy óriás fa tetején fészkel, a sárkány ellensége, akitől a hős a griff fiókáit megvédi és ezért elnyeri a griff háláját. 

A griffmadár, a magyar mondavilágban egy nagy, csodás oltalmazó lény, amely alakja a mesékben és fejedelmi mondákban távoli eredetet mutat. A belső-ázsiai török népek meséiben és mondáiban a szimurg, smaragd anka vagy zülülő madár néven szerepel. 

- A griff szerepe a belső-ázsiai népeknél igen sokrétű. Horváth Izabella ezt öt pontban határozta meg. 

1. A főisten ábrázolása és szerepköre. A török népek körében az állat alakú szellemeknek különböző rangjuk volt, és ezek között a ragadozó madarak voltak a leghatalmasabbak. Az ilyen jellegű ábrázolás, amely közel kétezerötszáz éven át követhető a pusztai népek művészetében, azt jelenti, hogy a hit, amely a művészeti alkotások mögött rejlik, igen mélyen gyökerezett a népben és a társadalom szerves része volt. 

2. A fejedelmi nemzethős ábrázolása és szerepköre, ami azt jelenti, hogy mivel a mesebeli griff éppúgy előfordul Attila hunjainál, mint a griffes-indás avaroknál, a török népeknél és az ujgur kánoknál, ezért e népekkel való kapcsolat erős köteléke a fejedelmeknek. 

3. Szakrális fejedelem ábrázolása és szerepköre. Ha a fejedelem fő szerepét a sztyepi művész ábrázolni akarta, a négylábú griff, - az égi madár és a földi hatalom oroszlánformájának összeforrása - képét alkalmazta. 

4. A táltos ábrázolása s szerepköre, ugyanis a táltos szelleme őseink mitológiája szerint állatalakot is tudott ölteni, de csak annak az állatnak az alakját, amelyik a táltos nemzetségének az állatőse volt. A négylábú griff, amelyik lóra vagy egy másik griffre támad nem akármelyik, hanem a fejedelmi nemzetségből származó táltos állat alakú szellemét ábrázolja. 

5. A szakrális fejedelem mint táltos ábrázolása és szerepköre. A magyar Árpád-házi pénzeken található emberfejű griffek párhuzamait a keleti puszták népeinek hagyatékaiban is megtaláljuk. A szakrális fejedelem ugyanis nemcsak arra volt hivatott, hogy népe oltalmazója legyen, hanem, mint az ősei és az Isten földi alakja, az ég és a föld közötti közvetítő is volt. 

Ez annyit jelent, hogy valamilyen formában táltos szerepe is volt és ezt a griff alakjával fejezték ki. 

This image has been resized. Click this bar to view the full image. The original image is sized 750x390. 

A daru 

A daru, a magyarság ősi vándormadara, amely kapcsolatban állt ősi hitvilágunkkal. A darunak Közép- és Belső-Ázsiában két válfaja ismert, a közönséges vagy szürke daru (Grus grus) és a pártás daru (Anthropoides virgo). Daru-szobrot ma is találunk Belső-Ázsia énekmondóinak és gyógyító embereinek a háza előtt. Egymagában, egyik lábában követ tartva az éberség jelképe. Ott találjuk a Tiszaeszlár-Bashalomban talált X. századi ezüst karperecen ötosztatú tulipánt őrizve. 

A koronázási palást szegélyén pártás daruk vannak egy központi ötosztatú tulipán két oldalán, a korongok közti mezőben. Ilyen formában találjuk IV. Béla XIII. századi címerében. Párosával, őrmadárként, hosszú nyakú formában ott látjuk a XIII. és XIV. századi magyar pénzeken, Károly Róbert dénárján egy életfa két oldalán, bár rövidített lábakkal. 

sztez

...............................................................................................................

A Hunok útra kelnek és Isten kardja

A Hunok útra kelnek 

Évszázadok jöttek és mentek, évezredek teltek. Hunor és Magor népei 
egyre jobban elszaporodtak. Eljött aztán az idő, amikor többen voltak, 
mint csillag az égen, fűszál a mezőn és homokszem a pusztaságban. Az 
erdőnek nem volt már elég vadja, tavaknak, folyóknak elég hala, hogy 
mindenkinek jusson belőle s a mezőkön nem volt elég hely a legelő jószág számára. 

A legöregebb táltos gyűlésbe hívta össze a törzsek vezéreit és a nemzetségek fejeit, hogy megtanácskoznák a jövendőt. Amikor mindannyian összejöttek, annyian voltak, hogy égaljtól égaljig egyebet sem látott a szem, csak sátrakat. Éjszakánként a tábortüzek száma vetekedett az égbolt csillagjaival. 

Egy éjszaka, amikor a Göncöl Szekér rúdja fölfele mutatott, vezérek és 
törzsfők meghozták a döntést. Megegyeztek abban, hogy Hunor népe, a 
hunok elindulnak a lenyugvó nap nyomát követve új hazát keresni. 

Mikor feljött a nap, a táltosok fehér mént áldoztak az ÚR tiszteletére, búcsút vett egymástól a két testvér-nemzet, aztán a magyarok hazamentek a szállásaikra, a hunok pedig készülődni kezdtek a nagy útra. 

A száznyolc törzs Bélát, Kevét és Kadosát választotta az élcsapat vezérévé. Mindegyikök választott magának ezer kipróbált harcost, s pompás lovaikon, kürtszó mellett elindultak nyugat felé, mint a rohanó árvíz. 

Bendegúz vezetése alatt az egész hun nemzet követte őket lassú, 
szervezett menetben. Elöl, lóháton a férfiak. Mögöttük, végtelen hosszú sorokban a sátorszekerek, megrakva asszonnyal, gyerekkel, szükséges holmival. Hátul a ménesek, gulyák és birkanyájak ugató komondorok, pulik és ostorpattogtató csikósok, gulyások, juhászok irányítása alatt. 

Mintha maga a haragos tenger indult volna meg elönteni a világot, 
úgy hömpölygött a hunok árja nyugat felé. Mikor elérték a széles ATIL 
folyót (Volga), tábort ütöttek. Lovas legények indultak le és fel a nagy folyó mentén gázlót keresni, míg a férfiak gondosan átvizsgálták a hatkerekű szekereket, megjavították, ami javításra várt, a pásztorok pedig megpihentették nyájaikat a folyóparti dús legelőkön. 
Bendegúz parancsára az asszonyok ezrei felfújható bőrtömlőket készítettek a szekerek alá, hogy azok útján biztosítsák majd az átkelést a haragos folyón. 

Az aranyozott vezéri sátorban ezalatt második gyermekével vajúdott 
Bendegúz asszonya. Amikor az este készíteni kezdte a bíborágyat Nap- 
Isten számára, mind a száznyolc hun nemzetség feje oda gyűlt össze a 
vezéri sátor köré s tábortüzek mellett, aranykupákból iddogálva várták 
a nagy eseményt, s kutatták szemeikkel az égboltot titokzatos jelek után. 

Egyszerre csak Bendegúz elsőszülött fia, a gyermek Buda fölmutatott 
ujjával az égre. 

- Édesapám! Odanézzen! - kiáltotta izgatottan. - Nap-Isten és Hold- 
Isten együtt vannak az égen! 

Míg valamennyien elcsodálkozva nézték a különös jelenséget az 
égen, a vezéri sátor függönye félrelebbent, és egy vajákos asszony lépett ki rajta újszülött csecsemővel a karján. 

- Fiú! - jelentette büszkén és boldogan. 

Ősi szokás szerint Bendegúz karjába vette újszülött fiát, magasba 
emelte a tábortűz fölött, és azt mondta: 

- Legyen a gyermek neve Atil, eme nagy folyó emlékezetére! 

Másnap a hunok átkeltek a folyón, s feltartóztathatatlanul, mint az árvíz nyomultak előre, nyugatnak. Az útjokba eső népek vagy csatlakoztak hozzájok, vagy ész nélkül menekültek. Nem volt hatalom, mely megállíthatta volna őket. 

Gótok, vandálok, rómaiak között futótűzként terjedt a hunok híre, s voltak, akik arról suttogtak, hogy akik jönnek, nyargaló lovakon, nem is emberek, hanem ördögök és boszorkányok leszármazottai. 

A görögök kentauroknak nevezték a hun harcosokat, mint akik egybenőttek a lóval. 

Átkelve a Kárpátokon, lezúdultak a Tisza-Duna-közének termékeny 
alföldjére, s elérték a Római Birodalom keleti tartományának, Pannóniának határát. 

Római krónikák szerint Macrinus, Pannónia katonai parancsnoka megerősítést kért a hunok jöttének hírére, és a megerősítés meg is érkezett Pannóniába Detre, a barbár vezérlete alatt. Míg Macrinus és Detre még mindég a haditerven tanakodtak, az éjszaka leple alatt átkeltek a hunok a Dunán, és rajtaütöttek a rómaiak táborán. Detre azonban hamarosan összeszedte megzilált seregét, és Tárnok síkságán szembefordult az üldöző hun élcsapattal. 

Keve és harcosai életüket vesztették a híres csatában, de súlyos veszteségeket szenvedtek a rómaiak is, és kénytelenek voltak Tulna városáig visszavonulni. 

Kevét és harcosait illő pompával temették el a hunok. A helyet, ahol 
sírdombját emelték, ma is Keveházának nevezik. 

A temetés után a hunok űzőbe vették Detrét, és Gesumornál megütköztek 
hadaival. Hajnaltól estig tartott a rettenetes csata, melynek során 
elesett Macrinus, római hadvezér, de halálát lelte Béla és Kadosa is. Maga Detre, hun nyíllal a homlokában, még élve eljutott Rómáig, hogy hírét vigye a római hadak gesumori nagy vereségének. 

Róma békeköveteket küldött a hunokhoz arany és ezüst ajándékokkal 
megrakodva, és attól kezdve minden évben adót fizetett, hogy megmentődjön a hunok betörésétől. 
/W,A/ 
..................................................- ..................................................- ............ 
 
Az ún. Attila-kard palmettamintás díszítésű markolata. (Szelényi Károly felvétele) Bécs, Kunsthistorisches Museum gyűjteményéből 
Isten kardja 
A Kárpátok-övezte, új hazában úgy érezték magukat a hunok, mintha 
Úr-Isten kimondottan az ő számukra teremtette volna azt a gyönyörű 
országot. Az erdők tele voltak vaddal, a folyók hallal. Édes fű nőtt a termékeny lapályon, bőven volt legelő a jószág számára. 

Bendegúz halála után elsőszülött fia, a bölcs és szelíd Buda lett a hun nemzet vezére. Uralkodása alatt békésen telt az idő. Csupán a tábortüzek mellett énekeltek az igricek hősi dalokat hajdani csatákról. 

De mint mindég, a fiatal harcosok egy idő múlva beleuntak a békés 
életmódba. Csaták izgalmát kívánta a vérük. Túl a Dunán még mindég 
rómaiaké volt a föld, s a fiatal harcosok nyugtalanul várták, hogy mikor mérhetik össze erejüket újra a római légiókkal. De Buda ondosan őrködött a békén. Palotát építtetett magának római mintára, s egyetlen szenvedélye a vadászat volt. Még az éjszaka sötétjében 
bekeríttetett harcosaival egy jókora darab erdőt, s napkeltekor, 
kürtszó jelére megindult a hajtás, kikergetve barlangjából a medvét, búvóhelyéről a szarvast. Vadkan, hiúz, farkas nem menekülhetett a vadászok nyilai elől. 

Egy ilyen vadászat alkalmával történt, hogy egy nyilaktól sebzett, hatalmas vadkan Budára támadt. Úgy vitte haza kísérete, halva, dunaparti pompás palotájába a vezért. 

Hamuval mázolták be arcukat a nemzetségfők és gyászolták Budát negyven napig, ősi szokás szerint. De gyászuk nem volt igazi. 

Fegyverkovácsok már készítették a nyílhegyeket, élesítették a kardokat, csákányokat, harcosok ökörbőr-páncéljukat javítgatták és szállásról szállásra járt a szó: ki lesz az új vezér? 

Attila? 

- Minek háborúzni? - mondogatták az óvatos vének. - Róma küldi az 
aranyat, s mindenünk megvan, amit szemünk-szánk megkíván! 

De a fiatalok unták már a békés életet, s csatázni akartak. 

A negyvennapos gyászidő letelt, s Budát eltemették fejedelmi pompával, 
ahol ma Buda városa áll. Összegyűltek a nemzetségek fejei, hogy új 
vezért válasszanak a nemzet élire. Szokás szerint, ha senkinek nem volt kifogása ellene, Atillán volt az uralkodás sora. De ha valakinek is aggályai voltak, a többség szava döntött. 

A nemzetségfők még mindég a tanácstűz körül ültek széles körben és 
vitatkoztak, amikor egyszerre csak habzó lovon egy pásztorgyerek 
nyargalt be közéjök. 

- Ostort a tiszteletlen fickónak! - mordultak föl a tanácskozók, de a 
pásztorfiú izgatott hangja túlkiabálta a szavukat. 

- Urak! Hunok vezérei! Égő kard! Égő kard hullott alá az égből! 

Attila fölkelt helyéről, kezének egyetlen mozdulatával lecsöndesítette 
a tömeget, majd odalépett a reszkető inú, izzadt lóhoz, s leemelte róla a fiút. 

- Beszélj, fiam - mondta -, s hangosan, hogy mindenki megértsen. 

- Új legelőhelyre tereltem a jószágot tegnap - mondta izgatottan a 
gyerek -, s az éjszaka folyamán tüzet láttunk aláhullani az égből, nem 
csupán én, de a többiek is mind. Azt gondoltuk, istennyila volt. De ma 
reggel látom ám, hogy sánta az egyik üsző, s ahogy megnézem jobban, 
bizony mély vágásból csorog a vére. Nézek körül a legelőn, hogy mibe 
is vághatta meg magát, s hát a felkelő nap fényében csak látom, hogy 
valami lángol a fű között. Odamegyek, s hát Uram bocsá', egy kard vagyon ott, félig a földbe fúródva, ahogy egyenest aláesett az égből, s csak úgy szórja a lángot! 

- Nyergeljétek a lovamat - szólt Attila a kísérete felé -, s te, gyerek, mutasd meg a helyet, ahol a kardot láttad! 

Lóra ültek a nemzetségfők is mind, s élükön Atillával, Attila nyergében a pásztorgyerekkel kinyargaltak a nyugati legelőre. Hamarosan láthatták is már a keskeny, kék füstoszlopot fölfelé emelkedni a mező közepéből. 

Mikor odaértek, utolsót lobbant szikrázva a láng, s íme, ott a szemük előtt egy kard izzó, csillogó hegye meredt ki a legelő földjéből. Attila leszállt a lováról, s fövegét levéve, mintha csak szent földre lépett volna, közelebb ment a különös kardhoz. Majd föléje hajolva, óvatosan megérintette a kezével. S abban a szent pillantásban a kard kiugrott a földből, saját magától s egyenesen Attila markába szökött. 

Olyan csodálatosan szép kard volt, amilyent emberi kéz nem is készíthetett volna. Szikrázva csillogott a pengéje, s markolatán ott ragyogott Nimród király ősi szent jelvénye, a nap. 

Döbbenet moraja ment végig a nemzetségfők sokaságán. S míg valamennyien rendre levették a fövegüket, a táltos ég felé emelte karjait, s a hangja remegett, amikor mondta: 

- Jelet küldött az Úr! Kardot adott Attila kezébe! Dicsőség és tisztelet adassék Atillának, az Úr választottjának, a világ urának! Az Úr áldása Atillán vagyon! 

- Éljen Attila, minden hunok uralkodója, Isten ostora! - kiáltotta a tömeg. 

- Világhódító Isten kardjának birtokosa, Attila, vezess! 

- Világhódító Attila, vezess! - harsogta a visszhang, amerre csak hun 
sátrak álltak, hun tüzek égtek. - Attila, vezess! 

sztez

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat